Hozzávalók: 4 főre
5 – 6 ek olívaolaj
2 – 3 fej hagyma
5 – 6 gerezd fokhagyma
2 tk oregánó
1 tk füstölt paprika
300 ml fehérbor
300 ml marhaalaplé
500 ml tejszín
1 csipet chilipehely
só, bors
30 g parmezán
1 kis csokor bazsalikom
A húsgolyóhoz
800 g darált marhahús
1 ek oregánó
1 ek fokhagymapor
só, bors
1 tk keményítő
A tálaláshoz
bazsalikomlevél
parmezán
A tejszínes-marhahúsgolyós spagetti elkészítésének első lépéseként a marhahúst befűszerezzük, majd addig mócsingoljuk, amíg egy egynemű masszává nem vált, majd golflabdától kicsit kisebb gombócokat formázunk belőle. Egy tapadásmentes serpenyőben nagy hőmérsékleten kérgesítsük az olajon, majd kiszedjük.
A visszamaradt olajon lepirítjuk az apróra vágott hagymát, fokhagymát, majd amikor már összeesett és üvegesre pirult, akkor félrehúzzuk, rátesszük az oregánót, a füstölt paprikát, elkeverjük, felöntjük a fehérborral, és negyedére forraljuk. Ekkor jöhet az alaplé és a tejszín, majd egy botmixerrel leturmixoljuk, visszatesszük a húsgolyókat, beletesszük a chilipelyhet, sózzuk, borsozzuk, és addig rotyogtatjuk, amíg a húsgolyók készre főttek, a szószunk pedig besűrűsödött és redukálódott. 1 teáskanál keményítővel sűrítünk rajta, ha szükségesnek tartjuk (a keményítőt egy kevés hideg vízzel keverjük ki előtte, és úgy öntsük a mártáshoz). Hozzákeverjük a reszelt parmezánt és az apróra vágott bazsalikomot. Főtt spagettivel tálaljuk, bazsalikommal, parmezánnal díszítjük. Jól illik hozzá egy pohár sör, vagy egy testesebb vörösbor is.
Jó étvágyat hozzá!
forras: streetkitchen.hu